
A Helikon Rádió a Balaton fővárosának,
Keszthelynek a kereskedelmi, zenei rádiója. Működését 2001. július 1-jén kezdte meg az FM 99.4 Mhz-es frekvencián. A rádió adása napi 24 órában Keszthely és 40 km-es körzete számára fogható, így helyzetéből adódóan átszól Somogy és Veszprém megye egyes területeire is.
A rádió hallgatói elsősorban a 25-49 éves korosztályból kerülnek ki, de a hallgatóság összetétele napszakonként változó, hiszen az esti műsorok inkább a fiatalabb célcsoporthoz szólnak. A rádió arra törekszik, hogy minden idősávban annak a korosztálynak szóljon, aki az adott időpontban potenciális hallgatója lehet a rádiónak. A populáris zenei kínálatának köszönhetően a Helikon Rádiót 2004-ben az utolsó rádióhallgatottsági mutatók szerint a helyi lakosok több mint 50%-a hallgatja.

"A Nyugat-Balaton ritmusa" - szól a rádió szlogenje, érzékeltetve azt, hogy a rádió válogatott, kedvelt zenékkel és összetett, színvonalas műsorstruktúrával szórakoztatja hallgatóit, a helyi igényeket maximálisan kielégítve. Keszthely idegenforgalma igen jelentős, ennek alapja a Balaton, ami nemcsak nyáron, de minden évszakban csodálatos, így a helyi igények kielégítésén túl fontos feladata a rádiónak, hogy a városba látogató, pihenésre, kikapcsolódásra vágyó turistákat szórakoztassa, informálja. Éppen ezért a rádió két nyelven sugároz híreket, időjárás-jelentést, közlekedési híreket, széljelentést, "vízi híreket", pollenjelentést.
A Helikon Rádió műsora a Reggeli hírekkel indul, amely elsősorban helyi híreket, információkat, programajánlókat közvetít, hétfőnként mindezt Hétfő Reggel címmel teszi egy információs, játékos műsor keretein belül. A rádió napközben változatos zenekínálattal jelentkezik, a zenei szerkesztő nemcsak a mai slágerekből válogat, a hallgatói igényeket figyelembe véve szemezget a 60-as évek nagy slágereiből is. Oldies című csütörtöki műsorukban kizárólag a 60-as, 70-es, 80-as évek gyöngyszemeiből kaphat ízelítőt a hallgató. A minden hétköznap jelentkező SMS kívánságműsor, és a Vasárnapi kívánságműsor a hallgatók kívánságait teljesíti, míg a hetente háromszor hallható toplista kizárólag a mai legjobb zenékből válogat. Esténkét Dj műsor és Párosodó néven társkereső műsor szórakozatja a fiatalokat.


2005. december 22-én megkezdte sugárzását a Helikon Rádió "testvérrádiója" a
Nagykanizsa székhelyű, FM 98.6 Mhz frekvencián fogható Kanizsa Rádió. A Helikon és a Kanizsa Rádió vételkörzetébe olyan jelentős városok esnek, mint Keszthely, Hévíz, Badacsony, Balatonboglár, Balatonlelle, Fonyód, Nagykanizsa, Zalakaros, Letenye. A két rádió működtetésével egy egyesített, kibővült reklámpiac nyílt meg a partnerek felé.