radio1.hu
   
 

2006. május :: El-DO Rádió

Dunaújváros és annak 50 kilométeres vonzáskörzete számára készíti színes, tartalmas műsorát az El-Do Rádió vidám, lelkes csapata. Az El-Do Rádió 1997 nyarán magánrádióként kezdte meg működését az Fm 93.1 MHz-es frekvencián.

El-Do egy igazi kedvenc, 8 éve piacvezető a térségben, és országos szinten is kimagasló hallgatottsággal rendelkező helyi, kereskedelmi, zenei rádió. Műsorával teljesen kielégíti a helyi igényeket, a hallgatók hetente 84 témakört feldolgozó műsorkínálatból és változatos zenékből válogathatnak napi 24 órában. A zenei szerkesztő mai slágereken túl kortalan kedvenceket is megszólaltat, és az eredmény egy lendületes, stílusgazdag válogatás.



A zenei kínálat a műsoridő 65-70%-át teszi ki, de a szórakoztatás mellett fontos szerepet kap az informálás. Valamennyi országos és körzeti társadalmi, gazdasági, tudományos és kulturális eseményről pontos tájékoztatást kap a hallgató.

A rádió sajátossága, hogy a műsorok színesebbé tételéért, valamint a hallgatók gyors, pontos informálása érdekében valamennyi fontos eseményről helyszíni tudósítással számolnak be. Közkedvelt műsorvezetőik képesek a legelképesztőbb helyszínekről élőben bejelentkezni, így mutatva tökéletesen hiteles képet a rendezvényekről. Az elmúlt években a térség valamennyi nagyobb, nyilvános eseményén jelen voltak (médiapartnerek Road Show-i, Sziget Fesztivál, egyéb országos kulturális és könnyűzenei események, nagyobb sportesemények, Hungaroring-F1). A csapat vidám, laza profiljához passzol, hogy egy-egy futóversenyről, kerékpárversenyről, akár a versenyzőkkel együtt zihálva készül a tudósítás.

A rádió interaktív kapcsolatot tart fenn hallgatóival. Fontosnak tartja a helyi igények folyamatos felmérését, és a hallgatói célcsoport igényeinek (15-45 éves korosztály) maximális kielégítését, éppen ezért az összetett műsorstruktúrában mindig helyet kapnak újdonságok, változatos játékok, nyeremények, sztárvendégek, gyermekprogramok. A rádió nagyon erős karitatív tevékenységet folytat önállóan és partnerekkel együtt is. El-Do Rádió munkatársai igazán segítőkész, barátságos, bolondos figurák a hallgatókkal, médiapartnerekkel és ügyfelekkel egyaránt, talán éppen ez egy közkedvelt, sikeres, helyi adó titka.


 

e-mail: helyiradiok@helyiradiok.hu
telefon: +36 1 473 2600
fax: +36 1 473 2620

 

Rádió 1 © Helyi Rádiók 2005-2010
Minden jog fenntartva