
2005 tavaszán szólalt meg először a Rádió Isis Sárváron és térségében a 96.5 MHz-es frekvencián. Sárvár Vas megye második legnagyobb városa, mintegy 16 ezer lakossal. Adáskörzetében 20-25 ezren foghatják a rádiót, tehát egyértelmű, hogy egy kis helyi, kereskedelmi rádióról van szó.
A fiatal rádió üzletpolitikája a következő volt: az első hónapokban megismertetni és megszerettetni a rádiót, hiszen a sárváriaknak úgymond "saját rádiójuk" nem volt, az országos kereskedelmi rádiókat hallgathatták.
A rádió beindításának ezerféle teendői mellett a legfontosabbnak azt tartották, hogy mint első helyi rádió, mindig friss helyi hírekkel, aktualitásokkal jelentkező műsort készítsenek. További célkitűzésük, hogy a kereskedelmi jelleget megőrizve felvállaljanak egyfajta közszolgálatiságot is. A sárváriak hamar megszerették a Rádió Isist ma már a szórakozóhelyeken, éttermekben, kávézókban, otthonokban hallgatják. A rádió tulajdonosa évtizedek óta a TV-s szakmában dolgozik, így induláskor egyből tapasztalt újságírók kezdték a rádiózást, az információs csatornák kiépítését. Azóta több mint egy év telt el, s jó néhány fiatal rádiós-újságíró is "kinevelődött".
Műsorstruktúrájuk alkalmazkodik a sárváriak mindenapjaihoz. A teljesség igénye nélkül két fő rovatot emelnénk ki: az egyik a sárvári délelőtt, reggel 8 órától 12-ig, amikor is a hírszerkesztő-műsorvezető szórakoztató, csevegős, sárvári aktualitásokat is közvetítő műsorfolyamot vezet, illetve a délutáni, 14 órától 17 óráig terjedő időszakban hallható kívánságműsor, amelyet nem csak a fiatalok, hanem az idősebb korosztály is kedvel, mint az sms-en érkező kérésekből kiderül. A kérések száma már az első évben meghaladta a 30 ezret. A 10 főből álló fiatal, szakképzett csapat profi körülmények között, felszerelt stúdióból készíti műsorát.
Hivatalos felmérés nincs a rádió hallgatottságáról, ám a visszajelzésekből kiderül, hogy nagyon népszerű Sárváron és környékén. Éppen amiatt, amiért indult: helyi, megyei, országos és világhírek (ebben a sorrendben) gyors közlése, közéleti és zenei műsorok változatossága biztosíték a sikerhez. A hirdetések növekvő száma is bizonyítja, hogy a sárváriak egyre inkább magukénak érzik a rádiót. A tulajdonos és a főszerkesztő minden közéleti alkalmat megragad, hogy a sárváriak életével kapcsolatos eseményekbe bekapcsolódjon. Tehát a Rádió minden szempontból megpróbál a helyi igényekhez igazodni, és nem hiába: alig másfél év alatt elérte, hogy meghatározó része lett Sárvár életének, összképének... ő lett Isis, a szerethető rádió.

