
1996. március 23-án helyi médiatörténeti pillanatnak lehettek fültanúi Nógrád megye rádióhallgatói. Ezen a napon kezdte meg adását a megye első kereskedelmi rádiója, a RÁDIÓ-FOCUS.
Állomásunk néhány hét alatt a vételkörzetben élők mindennapjainak szerves részévé vált. A kereskedelmi adók bevált műsorszerkesztési elveit helyi hírekkel, információkkal, a megye életéről szóló tudósításokkal bővítettük ki.
Szélsőségektől mentes zenei világunkat úgy alakítottuk ki, hogy az a teljes megcélzott korosztály (18-49) számára kellemes időtöltést nyújtson. Zenei válogatásaink zöme az elmúlt évtizedek legsikeresebb dalait és természetesen a legfrissebb mai slágereket is tartalmazza.
Műsorunkat korszerűen felszerelt salgótarjáni stúdiónkból sugározzuk, a CCIR norma szerinti 100,4 Mhz-es frekvencián, éjjel-nappal. Elérhetnek bennünket a megye szinte egész területén. Megtalálhatnak a salgótarjáni kábeltelevíziós hálózat 105,9 Mhz-es frekvenciáján, valamint több kisebb megyei és szlovákiai kábeltársaság programkínálatában is.
Napjainkra, munkatársaink körének bővítése, az információs hálózat kiépítése, a műsorszerkezet finomítása, a folyamatos műszaki fejlesztések és szolid árpolitikánk révén a rádió, a megye legmarkánsabb médiumává vált.
Állandó megrendelőink visszajelzései alapján már nyilvánvaló, hogy az általunk kínált megjelenési lehetőség nagyon jó ár/teljesítmény aránnyal bír a megyei reklámlehetőségek sorában.
2005 januárjától megújult műsorstruktúrával, még jobb hangulattal, még több információval és természetesen a legjobb felvételekkel várjuk vételkörzetünk 240.000-es hallgatói táborát és kereskedelmi partnereinket. A műsorstruktúra váltás pedig mérhető eredményeket is hozott, hiszen a bevezetést követő negyedévtől a megye leghallgatottabb rádiójává léptünk elő, megelőzve az országos rádiókat. Ezt a pozíciót pedig stabilan őrizzük.
A megye területének javát lefedő rádió lévén nagyon fontosnak tartjuk, hogy - a szórakoztatáson túl - vételkörzetünk minden jelentős eseményéről és történéséről beszámoljunk, ezért műsorszerkezetünket úgy alakítottuk ki, hogy ezek jól beilleszthetőek legyenek a mindennapi programba. Napi állandó interaktív műsoraink mellett, a hét hat napján jelentkező Nógrádi Naplóban a vételkörzet legfontosabb napi híreiről, a Nógrád Sportjában pedig a megyei sporthírekről értesülhetnek hallgatóink.
Földrajzi helyzetünk okán külön figyelmet szentelünk a magyar ajkú szlovákiai hallgatóink kiszolgálására is, hiszen ők is minket hallgatnak, ezzel tovább növelve hallgatói táborunkat.
Jó kapcsolatot ápolunk megyénk és a szlovákiai határmenti települések önkormányzataival és civil szervezeteivel egyaránt, így az őket érintő eseményekről közvetlenül értesülünk.
Szombat délelőtt két magazinműsorral is jelentkezünk. A Napjaink című magazinunkban a mindennapokat segítő, közérdeklődésre számot tartó témákat dolgozunk fel, még a Gázfröccs, az autósvilág híreivel foglalkozik.
Nagy népszerűséggel futnak a Rádió Focus kívánságműsorai, de hallgatóink kiemelt figyelmet fordítanak a napi szinten jelentkező, Első kézből című ajánlóműsorra, melyben kollégánk a legfrissebb zenei újdonságokkal és zenei csemegékkel várja az érdeklődő füleket!
Internetes honlapunkon a látogatók az általános információk mellett slágerlistát és műsor előzetest is találhatnak, de napi frissítéssel olvashatók vételkörzetünk legfontosabb hírei és sporthírei is.
A cikk forrása a Rádió Focus.

