
A Gondol-A Rádió Kft 2007 júliusában nyerte el az ORTT -től a Velence 90.4 MHz frekvencia műsorszórási jogosultságát. Miután a "nagy" Velencében, a lagunák és csatornák fővárosában Olaszországban mindennapos közlekedőeszköz a gondola, így a hasonlat alapján jött a cég s ezzel együtt a rádió elnevezése is. Miután eddig a tónál nem működött rezidens rádióállomás, az úttörőszerepet is el kellett látnia a Gondola stábjának, melynek munkáját a helyi rádiózásban 15 éves tapasztalattal rendelkező Mátay Balázs irányítja, több más -ugyancsak sokat tapasztalt - kollégája segítségével. Az ügyvezető-főszerkesztő elmondása szerint a helyiek és környékbeliek tájékoztatását, informálását minden körülmények között szem előtt tartó műsorstruktúrát adnak - szó szerint - az igényesen kiválasztott zenei kínálattal együtt a hallgatóknak. Apropó zene! Ez minden rádió esetében döntő, hallgatóvonzó, vagy éppen taszító tényező. Így a Gondolánál is kényesen ügyelnek erre. Miután az országban elszaporodtak, - a mára már kicsit létjogosultságukat vesztett - úgynevezett "format" rádiók, melyek szinte kizárólag a mindenki által ismert és - talán már kicsit megunt - zeneszámokat játsszák, akár naponta többször is, úgy határoztak, hogy ezek mellett felvállalják a vadonatúj, és a már-már elfelejtett, vagy már teljesen a feledés homályába merült kiváló zeneszámokat. Minden műfaj elfér a palettán. Magyar, külföldi, új, régi egyaránt. A visszajelzések alapján jó úton jár a Gondola Rádió. Egyre szélesedő hallgatói bázisa vevő a műsoraikra. Az elmúlt egy esztendő sok-sok hallgatót hozott, akik a sajátjuknak tekintik a rádiót minden értelemben. Az interaktivitás révén, valóban nagyobb felületen vehetnek részt a műsorkészítésben is, s ezt nagyon jó néven veszik.
A Gondola rádió jelenlegi technikai felszereltsége "vetekszik" egy nála jóval nagyobb adáskörzettel rendelkező rádióéval, de a tulajdonosi szándék szerint ez még nem a "végállomás". Felkészülten várják a Magyarországon hamarosan létrejövő digitális átállást, s ennek előkészületeként már a rádió most alkalmas a digitális rádiózásra. Technikailag már készen állunk, s a rádió programjai is készen állnak arra, hogy megfeleljenek azoknak a hallgatói elvárásoknak, melyet a vételkörzet lakói támasztanak a szerkesztőkkel szemben. Ezt szem előtt tartva a szerkesztők természetesen figyelembe veszik az adáskörzet sajátosságait, lévén a Velencei-tó és környéke igazi turisztikai övezet, nyáron üdülő, a többi évszakban kedvelt kirándulási központ. Pozitív adottsága a regionális székhely, Székesfehérvár és a főváros, Budapest közelsége is. A Tó mellett robog az M7 autópálya forgalmának jelentős része, s más frekventált főútvonalak is húzódnak adáskörzetükben. Ennek megfelelően a közlekedők, üdülők, kirándulók tájékoztatása is fontos feladatot jelent a stábnak, s programajánlók is bőséggel találhatók a Gondola Rádió FM 90.4 műsorán.
A cikk forrása a Gondola Rádió.
