
A KÉK DUNA Rádió a Dunántúl meghatározó helyi rádiója. Első rádiónkat 1996 áprilisában indítottuk Esztergomban ( FM-92.5 ) és azóta három másik városban -Tatabánya ( FM-107 ), Komárom ( FM-90,5 ) és Győr ( FM-91,5 ) - is működnek adóink. Célunk olyan kereskedelmi adók létrehozása volt, amelyek színvonalban felveszik a versenyt az országos rádiókkal és helyi híreikkel, közösségi munkájukkal részévé válnak az adott terület mindennapi életének. Munkánk eredményeként régiónkban a vezető médiummá váltunk. Hallgatottsági adataink országos szinten is kiemelkedők és vételkörzetünkben a kezdetektől fogva a legjobbak között vagyunk. Helyi adók közül egyedülálló módon 2000 októbere óta benne vagyunk a Szonda Ipsos és a Gfk. Hungária naplós Rádiónapló szoftverében is, adataink ott is ellenőrizhetők. Külön érdekesség, hogy a szlovákiai MEDIAN Szlovákiában is kimutatta hallgatottságunkat. Az Észak Dunántúl leghallgatottabb rádiója vagyunk vételkörzetünk a határon is túlnyúlik. Budaörstől Mosonmagyaróvárig, illetve Érsekújvártól (Szlovákia), a Mór, Zirc, Pápa vonalig jó minőségben fogható műsorunk.
Rádiónk egy viszonylag széles korcsoport számára nyújt tartós napi szórakozást és biztosít számukra friss információkat. Nálunk a hírek 10 perccel mások előtt kezdődnek.
A mi hallgatóinkat érdeklik a hírek és ezért oda is figyelnek rá. A reklámokat ezért mi a hírblokkunk elé helyeztük, így a hallgató, aki már várja a híradást, és figyeli adásunkat meghallgatja hirdetőink legfrissebb ajánlatát is.
A mi hallgatóink nemcsak a térség híreiről, de a legfrissebb ajánlatokról is rajtunk keresztül tájékozódnak. Rádiónkat ezért nemcsak többen hallgatják, mint versenytársainkat, de hosszabb ideig is.
Hegyeshalomtól Esztergomig, Pápától Dunaszerdahelyig négy adóval és két újsággal (Kék Duna Info Tatabánya és Kék Duna Info Esztergom 79.000 példány) érjük el hallgatóinkat, olvasóinkat.
A rádió mellett üzemeltetett internetes portálunkon ( www.kekduna.hu ) napi 7-12.000 látogatónk a hírek és más információk böngészése mellett komáromi, tatabányai és győri adásunkat is hallgathatja.
Forrás: Kék Duna Rádió