helyiradiok.hu
   
 

Nap Rádió - Nap, mint Nap



Sopron egyetlen kereskedelmi rádiója 2006. novemberében kezdte meg sugárzását, a Sopronban és környékén a régióban jól ismert FM 94.1 MHz frekvencián a nap 24 órájában, amelyen korábban a frekvenciát megosztva az Ikva Rádió a Sopron Rádió, és a Panoráma Rádió is sugárzott. A Nap Rádió indulásával nemcsak a helyi rádiós piac tisztult ki, de az új médium rövid időn belül hatalmas, Sopronban korábban nem tapasztalt népszerűségre tett szert, amelyet a hallgatottsági adatok is alátámasztanak. A rádió arculata miatt is rendkívül népszerű, a "tegnap slágerei és a mai kedvencek" éppúgy megtalálhatóak, mint a sok-sok információt adó hírblokkok. Jellemző, hogy éves szinten több tízezer SMS-t kapunk. Hallgatóink nagy számban vettek részt abban a játékunkban is, amelynek a legvégén két alkalommal is autót sorsoltunk ki.

A Nap Rádió folyamatosan fejlesztette és fejleszti technikai hátterét, ennek köszönhetően 2008. február 13-tól - a műszaki fejlesztést és az adó telephelyének áthelyezését követően - nagyobb vételkörzetben érhető el jó minőségben a program. Az adóállomás antennái a Dalos-hegyen (391 m) található Antenna Hungária adótoronyra kerültek, az antenna polarizációja függőlegesről vízszintesre változott.

A rádióadás naponta 100 ezer embert képes elérni, ebből a célcsoport aránya meghaladja a 60 ezer főt. A Nap Rádió hatékonyságának titka abban rejlik, hogy nincs véletlen rákapcsolás, a hallgatók tudatosan hangolnak erre a csatornára, tehát már a műsor jellege "előválogatja" a hallgatói célközönséget, épp ezért nincs számottevő meddőszórás.

A soproni Nap Rádió az elsők között csatlakozott az "Egy Hullámhosszon" kampányhoz is, amely a médiaügynökségeket és a hirdetőket hivatott megcélozni.

Sopron legnépszerűbb helyi rádiójának célja a töretlen fejlődés, a hallgatók maximális szórakoztatása és kereskedelmi partnereinek hatékony kiszolgálása. Tartsanak velünk Nap, mint Nap!







 

e-mail: helyiradiok@helyiradiok.hu
telefon: +36 1 473 2600
fax: +36 1 473 2620

 

Rádió 1 © Helyi Rádiók 2005-2010
Minden jog fenntartva