
A Berzsenyi Rádió Szombathely egyetlen kisközösségi rádiója 2010. április 5-én ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját. A Rádió a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ kommunikáció szakosainak kínál modern környezetben szakmai gyakorlási lehetőséget. A rádió sajátossága, hogy minden műsorát egyetemisták készítik, az oktatók csak a működés hátterét biztosítják.
A Berzsenyi Rádió története 2003-ra nyúlik vissza. Egy saját rádió ötlete ekkor fogalmazódott meg az akkori nevén még Berzsenyi Dániel Főiskola Művelődéstudományi és Kommunikáció Tanszékén. A nyáron sor került a stúdió kiépítésére és az év végére az ORTT nyertesnek nyilvánította kisközösségi rádió pályázatunkat. A műhelymunka, a felkészülés az adásokra már a szerződéskötések és az antennatelepítés ideje alatt elkezdődött, a próbaadások az új stúdióban már 2003. őszi félévében elindultak, a hallgatók tervezték és fejlesztették rádiós szerepüket.
A Berzsenyi Rádió hivatalosan 2005. április 5-én kezdte meg adásait az FM 98.8 MHz-en. Induláskor hetente két napon - kedden és szerdán - 16-19 óráig kínált változatos programokat az intézmény hallgatóinak és munkatársainak, az igények növekedésével egy év múlva már csütörtökön 16-19 óráig is élő adásokat sugárzott. A heti 9 óra minden percét egyetemisták készítik, akik egy része kommunikáció szakosként különböző rádiós kurzusok keretében teljesíti hallgatói kötelezettségét, más szakosok önkéntesként szabadidejükben készítik a műsorokat. A rádió főszerkesztője Velics Gabriella, felelős szerkesztője Tasnádi Róbert, felelős szerkesztője és technikusa Moór Ferenc segítik a hallgatók munkáját.
A rádió nyitott a hallgatói kezdeményezések irányába, a pályázatban foglaltak betartása mellett teret ad a kreativitásnak. A Berzsenyi Rádió az Egyetem hangja szlogenhez híven, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ egyik nyilvánossági szférajaként működik, betekintést adva a tudományos élet, az egyetemi sport, szórakozás és mindennapok világán keresztül a sokszínű egyetemi hallgatói életbe.
Jelenlegi műsorstruktúránk:
A Berzsenyi Rádió adásai Szombathely egész területén jól foghatók, az indulással egy időben elinduló
www.berzsenyiradio.hu oldalon keresztül pedig a világ számára is elérhetővé válik. Adásaink a kezdetektől fogva ezen a felületen archívumunkban visszakereshetők és meghallgathatók, műsoraink részletes bemutatása mellett megtekinthetők a rendezvényeinken készült fotók is. A honlap újdonsága - mely szintén egyik hallgatónk munkája - a néhány hónapja működésbe állított chat boksz, mely interaktív lehetőséget kínál az adásokba való bekapcsolódásra.
A Berzsenyi Rádió több rendezvénnyel is a közösséggé formálódást és a tartalmas egyetemi közösségi életet célozza meg. Minden évben vannak rádiós bulik, születésnapi rendezvények, a Napvilág Íróklubbal közösen szervezünk felolvasóestet, szombathelyi önkéntesek segítségével évek óta fut hangjátékunk a Nándor család, és részt veszünk a Nyitott Stúdiók programban, mely napon városunk minden elektronikus szerkesztősége szabadon látogatható. A hagyományokhoz híven májusban kerül sor a talán legbensőségesebb rendezvényre: a rádió stúdiójában dolgozó hallgatók ballagására.
A Berzsenyi Rádióban az egyetemisták többsége két-három féléven át dolgozik, megtanulva nemcsak a rádiós szakma fortélyait, hanem az együttműködést és a munkahelyi szintű felelősségvállalást. Ezen ismeretek és képességek birtokában a nálunk végzetteket szívesen alkalmazzák a közelebbi és távolabbi környék rádióállomásai. Rendszeresen szerepelünk országos diákújságíró és diákrádiós pályázatokon, 2008-ban három díjat hoztunk el az országos Ifjúsági Sajtófesztiválról, ahol büszkén hallottuk, hogy "Valamit tudnak ott Szombathelyen!". Azóta is töretlen lendülettel dolgozunk azon, hogy a Berzsenyi Rádió a rádióhallgatóknak és a rádiót működtető hallgatóknak egyaránt megelégedésére szolgáljon.